2014. február 20., csütörtök

Nincs tudatos teremtés

Mottó:

"Hiszel a határozott állításokban. 
Hangod az égig zengeted, 
Követelve mindazt, ami, úgy véled, jár neked. 
Egészség, jólét, boldogság,
Mind a tiéd, ha kéred. 

Ügyelsz rá, nehogy kapzsinak tűnj, 
Kérsz másoknak is. 
Büszkén fitogtatod
Hited nyilvánvaló jótéteményeit,
Sorsod kétségbevonhatatlanul jobbra fordult. 

Ram Tzu feltenne neked egy kérdést:

Miért nem jutott eszébe
Ez az egyszerű módszer annak, 
Aki éppen most veszett éhen?"
(Ram Tzu: Úttalan utakon, 4. vers)

Nagy vonalakban ennyit gondolok én is az agykontrollról és sok más huncutságról...


"Ha a tudatos teremtés vagy a vonzás törvénye valójában úgy működne, ahogyan a legtöbben gondolják, akkor nagyon sok gazdag és halott ember rohangálna a világban. Elnézést a képzavarért, de gondoljunk bele abba, hogy a '90-es évek óta folyamatosan pl. agykontrolloznak emberek, vagy az elmúlt évtizedben teremtenek tudatosan, vonzanak törvényesen titkosan. A világ pedig valahogy mégsem olyan, ahogy ez a sok-sok ember elképzeli, mégsem jött a lottó ötös, nem érkezett meg a bevonzott párkapcsolat, sem az egészség vagy az anyagi jólét. Mert valahol ott a mélyben ugyanúgy lesznek félelmek, csalódások, problémák, kihívások. Lesz gyűlölet, a szeretni akarás mellett, még ha nagyon titkolni próbálja mindenki. Lesz vágyakozás és bűntudat, lesz megfelelni vágyás a család vagy a társ felé, a társadalom felé. Ugyanúgy lesz hatalomra éhes ego, aki szeretné, ha elismernék, akinek visszajelzésre vagy dicsőítésre van szüksége. Lesz probléma a szexuális energiákkal. Mindez ott van a mélyben, legtöbbször feltáratlanul. Benne a tudatalattiban, a társadalomtól és családtól vett kondicíókban, az Akasha krónikában, a DNS-ben: egyszóval egy hatalmas programtárban. Ez a programtár pedig mi magunk vagyunk. Minden viselkedési mintánk előre le van programozva, a vallások által is, a spirituális tanítások által, a törvények és a civilizáció által.S amikor azt mondod, hogy szeretnél tudatosan teremteni akkor vajon ki is az aki tudatosan akar teremteni?Ez az a gát, ez az "én" az, ami útjában áll a teremtésednek. Mert tapasztalatom szerint a legtöbb ember 80-90%-ban sok-sok külső programozottság eredője, ami alatt természetesen ott lapul az Önvaló, a Tudat maga. Csakhogy erről a legtöbb ember nem is tud, nem is mer és nem akar tudni. Megelégszik az elé tárt valósággal, elfogadja azokat olyannak amilyennek mások lefestik. Mert ha pl. anyagi jólétet vagy jó párkapcsolatot szeretnénk teremteni, akkor ez a gondolat, hogy mit szeretnénk, és HOGYAN szeretnénk, az ebből a programozottságból fakad. Nem lesz köze a valódi ÉNhez, legalább nem is nem sok. És bár ha sikerül is ideig-óráig elérni azt, amit akarunk, valójában az sose lesz tartós hosszútávon. De hogyan is működik mindez? A legfontosabb megérteni a teremtés spirituális fizikáját a polaritáson belül. Azaz maga itt a Földön a dolgok megjelenése mindig a pozitív és negatív, azaz a plusz és a mínusz mentén történik. Nagyon egyszerű a képlet egyébként, könnyű megérteni és ezáltal láthatóvá válik az, hogy miért nem sikerülnek legtöbbször ezek a teremtések. Képzeld el, hogy benned van egy mínusz, egy hiány, egy negatív érzés, ami VAN, amit teremtesz. Például nem szeretsz konfrontálódni, meg akarsz felelni másoknak és inkább igent mondasz, csak nehogy megbántsd valaki. Illessük most ezt egy szóval: megfelelni vágyás.S ahhoz, hogy ezt a negatív előjelű dolgot ne érezd, mert nem jó érezni, mert kényelmetlen számodra, el akarod kendőzni és takarni valamilyen pozitív dologgal. Határozott próbálsz lenni, néha túl kemény vagy, egoistának tűnsz azért, hogy ellensúlyozd a benned lévő hiányt. Azaz mi történt a spirituális fizikai mentén?Volt benned egy nagy mínusz, és te megpróbálsz teremteni ugyanannyi pluszt, hogy kioltsd magadban ezt a dolgot. És ha sikerül is egy darabig, akkor elégedett leszel. Mondjuk, egy spirituális tanfolyamon tanulsz egy technikát, ami sokszor működik, és azt hiszed megoldottad a dolgot. Azután bamm, megint jön valami, és újra megint ott leszel kishitűen, megfelelni vágyással a szívedben. S akkor azt hiszed, hogy te rontottál el valamit, vagy a technika nem volt elég jó. Még keményebben próbálkozol - a végtelenségig (Ez persze csak egy példa, de próbáld meg ráhúzni MINDEN benned élő vágyra, teremteni akarásra.)A probléma ezzel a jelenleg az emberiség által alkalmazott módszerrel az, hogy azt ami ezt a mínusz dolgot "okozza", ahonnan ez a mínusz dolog ered, azzal nem foglalkozik, vagy legalább is nem oldja meg, csak ellensúlyozni próbálja!Mert ott van benned a mínusz - s ha ezt folyamatosan kioltani próbálod a plusszal, akkor ez egy örök folyamat lesz, mert nem foglalkoztál azzal, ami a mínuszt okozza. S ha ezt megtalálod, és ezt VALÓBAN feloldod, akkor többet nem lesz szükséged arra, hogy - példánkban - elismerjenek. Ezek után SOHA nem lesz szükséged elismerésre, mert eltűnik a megfelelni vágyás. (megjegyzem, ha szereted, ha elismernek, akkor ugyanúgy megteremted a plusz által a negatív oldalt is...)De az a baj, hogy amikor azt hiszed, hogy "oldasz", hogy megoldod a benned lévő mínuszt, legtöbbször ez sajnos nem lesz valódi - éppen ezért sem működik hosszútávon sok spirituális módszer sem. Mert oldani csak úgy lehet, ha BEFOGADOD, HA MEGÉLED ezt a negatív dolgot.Azaz azt mondod magadról: én bizony kishitű vagyok - és ezt átéled a TELJES 100% valójában. Vagy azt mondod: én egy gyűlölködő vagyok. És át is éled. Nemcsak mondod, megéled az legutolsó porcikádig. Nos, itt szokott sajnos megakadni az oldás, mert arra vagy kondicionálva, hogy nem lehetsz rossz, nem lehetsz negatív, nem lehetsz se gonosz, se semmi sötét. Pedig a TELJESSÉG az azért TELJES, mert mindent tartalmaz. Te, aki teremteni próbálsz, csak a Teljesség felét próbálod tartalmazni: a jó dolgokat. A gazdagságot, az egészséget, a boldogságot, a nyugalmat. Ez pedig az élet fele. És a benned lévő mínusz dolgokat nem akarod megélni, el akarod kendőzni: ezért az egész életed a pozitív dolgok hajkurászása lesz, ÖRÖKKÉ. Mint ahogyan jó pár ezer éve tényleg így megy. És még így fog menni anélkül, hogy valódi Teljességet élnél meg. Mit tudsz tenni? Ne akarj csak jó lenni. Mert MEGÉLNI azt, amikor éppen nem vagy jó. Azaz, amikor éppen dühöt érzel, akkor ne akard azt azonnal elnyomni, mert valamilyen spirituális eszme szerint azt nem szabad érezni. Voltál már dühös, ingerül valami apróság miatt is az elmúlt egy hétben? Szoktál idegeskedni? És persze próbálsz kiegyensúlyozott, békés lenni? Sikerült? Szerintem nem - csak utazz el a szüleiddel vagy anyósoddal egy hétre és meglátod, minden nyugalmad szertefoszlik. Esetleg a kollégáiddal meg a főnökeiddel. Miért nem tudsz békés lenni? Mert nem mered megélni a dühöt. És ezt nyugodtan kiterjesztheted minden poláris dologra. S aki megpróbálta, aki átmeri élni saját sötét oldalát - arra vár a TELJESSÉG." (Kiss Balázs Kúnó, Csillagmag)




Mindazonáltal azt gondolom, nem muszáj kiönteni a gyereket a fürdővízzel. Minden technikának lehet pozitív hozadéka, ha arra használjuk, amire való. Az agykontroll pl. segíthet a koncentrációs-memóriazavaros problémáknál, és legalább a felszínen az indulatkezelésnél - ami lássuk be, sokszor jobb a semminél -, ám nem érdemes élet-és világmegváltást várni tőle, pótszerként élni vele a legbelsőnk sötétjét bevilágítva oldó munka helyett. Ha egyes betegségeknél el is érhető javulás vagy gyógyulás e módszerrel, úgy hiszem, csak tünetváltásról lehet szó, a mélyben meg nem oldott problémák máshol szomatizálva visszaköszönnek. 
A fenti írás számomra nem mond ellent a korábbi Szómágia posztnak. Úgy vélem, ha tisztában vagyunk például avval, hogy most még gőgösek vagyunk, evvel nem a gőgöt erősítjük, éppen hogy a tudatosságot, a most még-gel pedig kaput nyitunk a fény felé. 
Fontosnak látom a motivációinkat is pontosan feltárni, őszintén szembenézni avval, hogy az amire vágyunk, önvalónkból vagy az egó-többletünkből fakad-e ... 






2014. február 15., szombat

Szómágia



"Olykor muszáj a szavakon lovagolni. Még mindig nincs elég mélyen beleásva a Köz tudatába, hogy a szó nem más, mint az az „ige”, ami kezdetben volt, és ami – ha megfelelően erős és koncentrált gondolati energia bújik mögé – világokat képes teremteni.

Ez az erő alkotja meg mindennapjainkat úgy, hogy legtöbben az idő legnagyobb részében ennek nem is vagyunk tudatában.

És hogy mekkora ez az erő? A Nagy Fekete Könyv szerint Isten az idők hajnalán azt mondta, hogy „legyen!”, erre a teremtett világban minden fogta magát, és lett. Ha abból indulunk ki, hogy a fizikai világba születő Ember szelleme Isten szellemével egylényegű (márpedig aki a csillagok ösvényén jár, az kénytelen ebből kiindulni), akkor a formális logika szabályai szerint az Ember kimondott szavának is hasonló erővel kell rendelkeznie.

Röviden: gondolataink, és a gondolatok által ajkunkra tolt szavaink teremtik meg a világot, amelyben élünk. Ezzel már foglalkoztunk sokféle vonatkozásban, most csak felfrissítettem ezt az idealáncot azért, hogy gondolkodjunk rajta kicsit együtt. Sőt… inkább nem is együtt. Feldobok pár példát, és arra kérlek Benneteket, hogy a szellemi munka dandárját végezzétek önállóan.

Énkép-fronton: valahányszor kimondjuk, hogy „nincs lóvém”, duplán lenullázzuk magunkat. Ugyanez a helyzet az összes önbírálattal, s a hiányt, szűkösséget, negativitást megidéző gondolatokkal. „Ebben a mostani gazdasági környezetben az ember örülhet, ha nem megy csődbe.” „Semmi időm nincs, éjjel-nappal az éhhalál ellen küzdök, sosem jut időm egy könyvet elolvasni.” „Senkinek sem kellek, egyáltalán nem vagyok érdekes.”

Nem sorolom tovább, mert még példálózni is fáj ilyenekkel. Ugyanis ezeknek a mondatoknak mindegyike úgy működik, mint a teremtés varázsigéje. Kimondunk egy ilyen mondatot, és az rögvest Isten által kinyilatkoztatott „legyen!”-ként funkcionál. És erre a Teremtett Világ – régi, megbízható szokásához híven kizárólag úgy tud reagálni, hogy „lőn”, sehogy se máshogy. Ez az ősi Rend már az ember előtt is létezett, és nem fog megváltozni a működése, mert így tökéletes, kiszámítható és jól használható.

Tisztelettel kérdezem ennek fényében: amikor a hölgyek elmennek „pasizni” és „olyan pasit” szeretnének, aki… akkor milyen minőséget idéznek meg ezzel életükbe? Vegyük észre, hogy ha pasizni megyünk, akkor pasit is viszünk haza. Amivel nincs semmi baj, ha ennek tudatában vagyunk, azonban rögvest kirügyezik a probléma, amikor a pasi bőrében őrülten kezdjük keresni a Férfit, meg a Társat. Hölgyeim, a „pasi” soha nem lesz „férfi”. Mint ahogy a „csaj” sem lesz végzetasszony, elmét-testet megmozdító, kielégítő és mégis örök szomjúságban tartó istennő. A szekerce az szekerce, a csaj meg csaj.

Amikor egy szerelmes férj úgy emlegeti feleségét, hogy „anya”, ezzel vajon hol jelöli ki az említett élettárs helyét kapcsolaton belül? Melyik aspektust erősíti benne? „Elmegyünk apával hétvégézni”, aztán nagyon csodálkozunk, amikor a nászágyban (vagy a konyhapulton és a lépcső alatt) apai minőséget találunk a vágyott szerető helyett. A kapcsolatok kritikus pontja, hogy miként gondolunk partnerünkre, hogy emlegetjük őt magunkban. Mert a kimondott szó hatalom, a kimondott szó mágia. Ha sokat mondjuk, hogy „apa” és „anya”, könnyen arra riadhatunk, hogy apával meg anyával készülünk ágyba bújni. Ez az energetika pedig kenterbe ver bármely brómos teát.

Kísérlet haladóknak: próbáljátok ki, hogy párotokat felbecézitek ahhoz a minőséghez, amelyet fel kívántok Benne ébreszteni. Aztán győzzétek összeszedni a leesett állakat, amikor „Mackóból” Párduc, „Nyuszikából” Shakti lesz. A lehetőségeknek ugyanott vannak a határai, ahol a Kozmosznak.

Aztán kiterjedhet ez a kísérlet a párkapcsolatról a munkára, anyagi helyzetre, önértékelésre, növénytermesztésre. Határok lásd fentebb." (Forrás: http://www.lilithcadmon.hu/)




2014. február 13., csütörtök

Figyel itt valaki? (2.) - A meghallgatás képtelensége



"Meghallgatni valakit annyi, mint belé helyezkedni, mialatt beszél. Belehelyezkedem egy olyan lénybe, kinek lelkét megcsonkította a szerencsétlenség, vagy akit a lét közvetlen veszélye fenyeget, nem kevesebb, mint megsemmisítenem tulajdon lelkemet. Ez sokkalta nehezebb, mint egy örömben élő gyerek számára az öngyilkosság. Így a szerencsétleneket senki nem hallgatja meg. Hasonlóak ahhoz az emberhez, akinek nyelvét vették és aki pillanatra elfeledné hiányosságát. A szerencsétlenek ajka is mozog, de hangjuk senki fülét el nem éri. Hamarosan maguk is lemondanak hát mindenfajta beszédről, biztosan tudva, hogy úgy se hallják őket.

Emiatt nincs remény a magisztrátus előtt álló csavargó számára. Ha dadogása mögül ki szakad is valami szívet tépő, azt sem a bíró, sem a közönség meg nem hallja. E kiáltás némább a némaságnál. És a szerencsétlenek szinte kivétel nélkül hallgatnak egymás között is. És minden szerencsétlen az általános közöny súlya alatt igyekszik, - hazugság vagy tudatlanság árán - még önmaga előtt is elnémulni." 



(Simone Weil : Ami személyes, és ami szent)

"Mivel senki nem kíváncsi a másikra, ezt tudván szerepet játszunk, hogy elfogadjanak. És megfordítva: mivel magunkra se vagyunk a felszínen túl kíváncsiak, másokra sem, és így mind szerepet játszunk, hogy elfogadjanak." 
(Pelegrina)


"Nem azt olvassuk, amit a másik ember ír, nem azt halljuk, amit mond, többnyire a saját elménkben lapozgatunk. A legtöbb ember képtelen a párbeszédre, nem tud elszakadni saját belső monológjától, nem arra reagál, amit a másik közölni szeretne, de a saját kivetítéseivel, démonaival, angyalaival beszélget. Ezért igaz a bölcsesség, hogy ha úgy tűnik, két ember megérti egymást, az csakis félreértés lehet."
(Pelegrina)


2014. február 12., szerda

Flow 1. - Nem beszélünk, táncolunk!

Ahelyett, hogy teoretikus gondolatfutamokba rejtenénk spirituális egoizmusunkat, hallgassunk inkább, és táncoljunk! 



"Egy orosz kisváros zsidói türelmetlenül várták a rabbi érkezését. Amikor aztán megérkezett, s belépett a nagyterembe, azonnal megérezte a levegőben vibráló feszültséget.
Nem szólt semmit sem, csak belenézett a szemükbe, s elkezdett dúdolni egy dalt. Nemsokára mindannyian vele dúdoltak. Elkezdett énekelni, és vele együtt énekeltek. Majd hajladozni kezdett, s kimért, ünnepélyes léptekkel táncolt. S a többiek vele táncoltak. Nemsokára annyira belefeledkeztek a táncba, hogy elfeledkeztek minden másról a földön; ettől aztán minden egyes ember a tömegben kigyógyult az ellentétekből, amelyek távol tartanak bennünket az Igazságtól.
Közel egy órába telt, mire a tánc lelassult, s megállt. Mivel a feszültség elvezetődött bensőjükből, leültek a csendes békével eltöltött teremben. Ekkor a rabbi végre megszólalt, de egész esti beszédje csak ennyiből állt:
– Bízom benne, hogy minden kérdésetekre válaszoltam." 

(Egy haszid történet, Anthony De Mello: Szárnyalás)





Festmények: Marc Chagall


"- Most mit csinálunk?
- Táncolunk.
- Hogyan?
- Hát önfeledten." 
(Miért éppen Alaszka?) 



Vonatkozó blogbejegyzés még:

Zen bölcsességek kincsesháza 1. - Miért éppen Alaszka?